Az ember amíg él, remél - főleg, ha a kor előrehaladtával változásokat észlel a testén. Itt fáj, ott húzódik és mintha a látásunk se lenne a régi. Szerencsés, aki negyven éves kora körül nem tapasztalt látásromlást, mutatjuk miért.

Az emberek többsége általában a negyvenes évei első felében érzékeli először, hogy az apróbb betűk olvasása már nem úgy megy, mint régen. Egyre távolabb kell tartaniuk az olvasott szöveget, hogy valamennyire élesnek lássák a képet. Néha ehhez a jelenséghez még fejfájás is társul. Ezeket az úgynevezett presbiópia, azaz az öregszeműség okozza.

Miért történik ez?

Feltehetnénk a nagy “Miért én?” kérdést, de sajnos az öregszeműség mindenkit utolér. 40-45 éves korunk felett ugyanis a szemlencsében lévő kötőszöveti rostok fokozatosan veszítenek rugalmasságukból, és ez ellen nem tehetünk semmit. Ebből az is következik, hogy a presbiópiát megelőzni nem lehet, csak a kezelésére van mód. Minél rugalmatlanabbak a kötőszöveti rostok, annál jobban csökken a szemlencse fókuszáló képessége. A presbiópia akkor kezdődik, mikor azt vesszük észre, hogy a megszokott olvasási távolságból - 25-30 centiméterről - már nem látjuk tűélesen a betűket és a fókuszálás is egyre nehezebben megy. Eleinte ezt inkább a délutáni, esti órákban érzékelhetjük, amikor a szem már fáradtabb és a látási viszonyok sem a legtökéletesebbek, de később általánossá válik.

A kezdeti időszakban talán elegendő lehet erősebb fényforrás felé tartani az olvasnivalót, vagy egyre messzebb tartani a szöveget, ám egy idő után, ezek a probálkozások sem segítenek. Sokan ilyenkor gondolnak először arra, hogy érdemes lenne felkeresni a szemészüket. 

Az öregszeműség jellegzetessége, hogy csak a közelre látást befolyásolja, a távoli látásélességet nem. Általában nem drasztikusan romlik a szemünk állapota, átlagosan 5-10 évenként romlik egy dioptriát. A látásromlás nagyjából 50-60 éves korra éri el a végpontját, ekkora viszont a szemlencse teljes mértékben elveszíti az alkalmazkodóképességét.

Különösen felértékelődött az éles látás igénye a járványidőszakban, amikor az emberek a bezártság  egyhangúságát olvasással vagy film-, illetve sorozatnézéssel igyekeznek enyhíteni. Most már nemcsak a munkánk során fontos, hogy élesen lássunk, hanem a beszűkült kikapcsolódási lehetőségeinknek is alapvető feltételévé vált.

 Ha már megelőzni nem lehet, legalább gyógyítható az öregszeműség?

A látásromlás kezelésére ma már többféle módszer is létezik. A legelterjedtebb természetesen a szemüveg és a kontaktlencse, de mindkettőnek megvannak a maga hátrányai. Ha már nagyon rossz a látásunk, akkor például fürdés után csak vakon tapogatózunk, amíg el nem érjük a szemüvegünket, a kontaktlencse nem megfelelő tárolása és tisztítása pedig gyakran okoz csúnya gyulladást. Egyik opció sem igazán megnyerő, főleg ha nem csak egyetlen szemüvegre kell figyelnünk.

Létezik azonban egy megfelelő, hosszútávú megoldás. A lézeres olvasószemüveg-kezelés vagy a szemlencse műtéti úton történő cseréje teljes és végleges javulást hozhat. A lézeres beavatkozás során a szaruhártya törőerejét módosítják, míg a műtéti megoldásnál (a szürkehályog-műtéthez hasonlóan) a szemlencse állományát távolítják el, majd annak helyére multifokális műlencsét ültetnek be. Bármelyik lehetőséget választjuk, egy életre megszabadulhatunk a szemüvegtől/kontaktlencsétől, és akármilyen ijesztően is hangzanak, ezek manapság már gyors, fájdalommentes rutineljárásnak számítanak.

Ha már elege van abból, hogy a szemüvegével sem lát igazán igazán jól, akkor itt az ideje,  fontolóra venni a látásjavítás korszerűbb formáit! Első lépésben érdemes egy alkalmassági vizsgálaton részt venni, hogy kiderüljön, alkalmas-e a szeme a lézeres látásjavításra.