Minden, ami a szemmel és a látással kapcsolatos

Éles látás

Így árthatsz a szemednek strandolás közben

2018. augusztus 21. - focusmed

Úgy érzed, legalább negyven fok van odakint, és legszívesebben minden álló nap a strandon lógnál? Ha meg is teheted, mert épp szüneted van vagy szabadságoltad magad, ne felejtsd el, hogy a szemed nem kifejezetten örül az ilyesfajta nyári mókának. Mutatjuk, hogyan árthatsz és hogyan ne árts a szemednek strandolás közben.

bruce-christianson-558325-unsplash.jpg

A klór minden baj forrása?

Ugye, megvan az a tipikus, klórral vegyített strandszag? A klórt nem különösebben szereti a bőröd, a hajad és természetesen a szemed sem, de mégsem foghatod rá a strandolás után vérben forgó szemeidet. Vörös, viszket és ég, szidod a klórt, hallod, ahogy melletted azon morfondírozik 3-4 idős hölgy, miért nem lehet kíméletesebb módszerekkel tisztítani a vizet, és szinte már a klór ükapját is elátkozta a fél strand, de még mielőtt halálos ellenségednek fogadnák, gondold át, mi van még abban a medencében.

Készülj fel, mert a valódi tettes, pontosabban tettesek névsora sem hangzik túl jól. Az IFL Science tudományos magazin szerint a strandolást követő szemirritációért elsősorban a vízben található emberi testnedvek, például az izzadtság és a vizelet felel. A klór ezeket a szennyezőanyagokat igyekszik semlegesíteni, és a közben termelődő melléktermék okoz irritációt. Ez ellen sajnos nem sokat tehetsz, ha nem kedveled a természetes vizeket – bár tegyük hozzá, azok sem úgy hatnak a szemedre, mint a legjobb minőségű szemcsepp.

oscar-nord-356417-unsplash.jpg

Photo by Oscar Nord on Unsplash

A napfény ára

Nyáron feltehetően te sem a fedett strandokat látogatod elsősorban, és inkább napimádó üzemmódba kapcsolva keresed a kültéri lehetőségeket. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi gond, ha a vízről visszaverődő napsugarak nem jelentenének plusz veszélyt. Természetesen könnyen orvosolhatod a problémát egy jó (valódi UV-védelemmel ellátott!) napszemüveggel. 

armedian-_-689563-unsplash.jpg

Photo by Armedian _ on Unsplash

Szemüveg, kontaktlencse vs. strandvíz

Ha azok közé tartozol, akik nem látnak szemüveg vagy kontaktlencse nélkül, akkor kellemetlen, de lehet, hogy a szemed számára veszélyes helyzetben is vagy. Kellemetlen az, ha nemigen látsz szemüveg nélkül, és a felhőtlen úszkálásból és strandolásból hunyorgás és fejfájás lesz, miközben egy színes pacává olvad össze a strandolók serege. Ha rosszul látsz, nagyobb eséllyel esel át a lábmosó peremén vagy méred el a medence végén a távolságot. Már önmagában ez sem túl megnyugtató, de a kontaktlencse-viselés talán még veszélyesebb. Ha kontaktlencsében tervezel strandolni, mindenképp az egynaposat válaszd, mert ha a strandvízzel szennyezett lencsét hagyod a szemedben, csúnya irritáció és gyulladás lehet az eredménye.

Egyik megoldás sem teljesen optimális, ezért ha azt szeretnéd, ne teljen több nyár félvakon, gyulladt szemmel vagy strandolás nélkül, fontold meg a lézeres látásjavítás lehetőségét. Az eljárás nem fájdalmas, gyakorlatilag percek alatt kész, és szinte azonnal megtapasztalhatod, milyen az élet lencsék és homályos foltok nélkül. Gondold át, és addig is vigyázz, nehogy többet ártson a hűsítő strandolás, mint amennyit használ!

 

Forrás:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szemuvegben_a_strandon/2063181/

https://femina.hu/egeszseg/szemvorosseg-strand/

http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/8410/kotohartya-gyulladas-strand-miatt

A bejegyzés trackback címe:

https://eleslatas.blog.hu/api/trackback/id/tr2014193193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.