Minden, ami a szemmel és a látással kapcsolatos

Éles látás

Éles látás

Egyszer a te kezed is rövid lesz!

2016. augusztus 30. - focusmed

Az öregkori távollátás annyira természetes tünet, hogy már nem is tekintik betegségnek, noha nagyon kellemetlen velejárója az öregedésnek. Gyakran látni idősödő urakat és hölgyeket az étteremben úgy olvasni étlapot, hogy kinyújtott kézzel olvassák a kínálatot. Miről szól valójában ez a jelenség?

shutterstock_207095902.jpg

Lehet, hogy valaki 45 fölött még fickós sok tekintetben, de mégis… átlagosan 45 éves kor fölött számolni kell az időskori távollátással, idegen szóval presbiópiával, de "öregszeműségnek" is nevezik. Ilyenkor az ember élesen lát távolra, tehát a szemlencséjével nincs komoly gond, de olvasáskor már távolra kell tartani a könyvet, hogy el tudja olvasni az apróbb betűket. A jelenség oka, hogy a testünk többi izmához, szövetéhez hasonlóan a szem akkomodációját lehetővé tevő izmok is veszítenek rugalmasságukból, sőt maga a szemlencse is veszít deformációs képességéből, ezért csak szűk határok között alkalmazkodik a látott kép távolságához. Egy gyerek szeme még 20 dioptriát tud átfogni, míg egy 40 éves emberé már csak 6-7 dioptriát. Öregszeműségről akkor beszélünk, ha ez a képesség 3 dioptria alá csökken.

(A dioptria egy lencse méterben mért fókusztávolságának a reciproka. Tehát ha egy lencse 2 méteres fókusztávolsággal rendelkezik, akkor a dioptriája ½.)

fotosearch_bld050478.jpg

Jó lenne megakadályozni az öregszeműség kialakulását, vagy legalább késleltetni...

Sokan hisznek abban, hogy az egészséges életmóddal vagy szemtornával lehet késleltetni az öregszeműség kialakulását, de azt biztosan nem 45 évesen kell elkezdeni - persze jobb későn mint soha. A szemorvosok általában kételkednek a szoft módszerek hatásosságában és tartósságában, ezért a leggyakoribb és legegyszerűbb megoldásnak manapság az olvasószemüveg számít, aminek az első felhelyezése az orrnyeregre az öregkor rituális kezdetének is tekinthető.

Az egyszerű olvasószemüveg mellett természetesen számos egyéb megoldás is szóba jöhet: például a multifokális és folytonos átmenetet biztosító szemüveglencsék, amik legalább abban segítenek, hogy ne kelljen folyton csereberélni a szemüvegeinket. A multifokális szemüvegekhez hasonlóan léteznek multifokális kontaktlencsék is. Sőt szembe beépített lencsék is! Ezeket szürkehályog esetén ültetik be az ember saját elhomályosodott szemlencséje helyett. Méghozzá úgy, hogy a műtét után az egyik szemmel közelre, a másikkal távolra lehet jól látni - de így romlik a térlátás, és általában megszűnik az akkomodáció - kivéve, ha olyan lencsét ültetnek be, ami képes az akkomodációra. Merthogy ilyen is van már!

istock_000042284946xxxlarge.jpg

Ha nem akarod eldobni a szemlencsédet…

Ha nem szeretnél teljesen új szemlencsét beültettetni a régi helyett, akkor is van megoldás. Több klinika is kínál lézeres olvasószemüveg-műtétet, ami egy gyors és tartós beavatkozás. Magának a szemlencsének a fénytörési tulajdonságait változtatják meg lézerrel, így képesek leszünk közelre is élesen látni. "Közelre is..." Ezt úgy oldják meg, hogy az egyik szemet távollátásra állítják be, míg a másikat közellátásra. Így romlik ugyan a térlátási képességünk, ahogy a beültethető lencsék esetén is, de legalább élesen látunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://eleslatas.blog.hu/api/trackback/id/tr3711662288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása